4.1. Az indigó gyerekek egészsége

Indigó gyerekek csak körülbelül tíz éve érkeznek nagyobb számban,

azért még nem lehet megalapozott kijelentéseket tenni az egészségükről.

Általában a legtöbb gyerek makkegészségesen jön a világra. Gyermekkoruk

folyamán átesnek a szokásos gyermekbetegségeket és csak

később alakulnak ki az esetleges egyéni betegségek. Megállapítottak

ugyan olyan pszichés kollegtív betegségeket az új gyerekeknél, mint

asztma, különböző fajtájú allergiák vagy torok-orr- fülbántalmakra való

hajlam, de hogy ezek mennyire specifikusan az indigó gyerekekre

igazak, azt nem lehet biztosan megmondani, mivel nincsenek megfelelő

vizsgálatok. Csak azt lehet megállapítani, hogy gyakran lép fel a

hiperaktivitás, a legasthenia és a figyelemhiány, amelyeket azonban tudatosan

nem szeretnék betegségnek nevezni. Úgy tűnik, hogy az indigó

gyerekek sokszor „választanak" olyan betegségeket vagy szindrómákat,

amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezzel kényszerítik

rá a szülőket és a környezetüket, hogy valóban odafigyeljenek, cselekedjenek

és vállalják a felelősséget a helyzetért.

Az indigó gyerekek magasabb energiafrekvenciával érkeznek, mint

az előző generációk. Mindazok alapján, amit ezekről a gyerekekről tudok

- saját, velük szerzett tapasztalataimból és abból a sokféle információból,

amit velük kapcsolatban az egész világon összegyűjtöttem

-, a következő feltételezés érlelődött meg bennem: Lehetséges,

hogy az indigó gyerekek tudattalanul állandóan leadják finom, magas

energiájukat a közelükben élő felnőtteknek? Hogy emiatt vannak folyamatosan

„kiégve" és „készen"? Amíg a szülői házban élnek, előfordulhat,

hogy olyan sok energiájuk van, amitől a szülők és a családtagok

estére kimerülnek. Amikor idősebbek lesznek, és iskolába járnak,

részt vesznek más tevékenységekben, elkezdenek sok energiát veszíteni.

Emiatt mindig fáradtak és kiégettek.

Energetikailag a közvetkezőképpen lehet leírni ezt a jelenséget: Ha

találkozik egy magasabb energiafrekvenciájú ember egy alacsonyabb

energiafrekvenciájúval, két dolog történhet:

1. A magasabb energiafrekvenciájút lecsapolja a másik. Az első kifosztva

érzi magát és esetleg azt mondja: „Ez az ember elveszi

az energiámat" vagy „Túl sok erőmbe kerül ez az ember", míg

az utóbbi végre jól érzi magát, úgy is mondhatjuk, hogy feltöltődött.

2. Ha valaki tudatában van az energiafrekvenciájának, nyugodtan

megengedheti másoknak, hogy használják az ő magas rezgésű

energiáját, hiszen tudja, isteni forrásból fakad és sohasem merül

ki. Egyszerűen megmarad saját frekvenciáján és megosztja másokkal,

anélkül, hogy lemerülne. A másik, alacsonyabb frekvenciájú

ember ebben a helyzetben is jól érzi magát, és feltöltődik.

Sok jele van annak, hogy a figyelemhiány szindrómás indigó gyerekek,

akik ráadásul még hiperaktívak is, krónikus „fordított polaritással"

rendelkeznek (CRP-nek, Chronic Reversed Polarity-nek is nevezik),

vagyis állandóan energiát adnak le. Ez lehet az oka, hogy ezek a

gyerekek hajlamosabbak mindenféle megbetegedésre. Nehéz náluk

gyógyítani a betegségeket, mindaddig, amíg a gyerek „fordított". Azok

a gyerekek, akik talán már születésük pillanata óta szüntelenül a szülők

és a környezet rendelkezésére bocsátják energiájukat, ezáltal krónikus

stresszállapotba kerülnek.

Keith Smith, egy kalifoniai, Escondido-i íriszdiagnoszta* és gyógynövényszakértő,

aki a fordított polaritásra szakosodott, azt írja Lee

Carroll és Jan Tober ..The Indigo Children" (Indigó gyerekek) című

könyvében: „A fordított polarilású állapot gyengíti a lest elektromos

* íriszdiagnosztika: szemdiagnosztika.

erejét. " Ennek legfontosabb oka a hosszan tartó stressz. Ha gyengül a

test elektromos töltése, olyan tünetek lépnek föl figyelmeztető jelekként

mint hátfájás, izomfeszülés, vagy fejfájás. Ha 42 herz alá esik a

test feszültsége, akkor az immunrendszer nem képes kivédeni a betegségeket.

Fontos, hogy újra és újra fel tudjuk tölteni elektromos energiánkat

vagy feszültségünket, ahogy az akkumulátorokat is fel kell tölteni.

Ha elhanyagoljuk a tüneteket, extrém fáradtság, depresszió, félelmek,

migrén, süketség, kötőszöveti problémák vagy krónikus fájdalmak

jelenhetnek meg az egyébként problémás területeken. A test normál

fenntartórendszere nem működik többé. A szokásos elektromos jelzések,

amelyeket az immunrendszer küld, nem védekező jelnek, hanem

inkább rombolónak tűnnek. Smith felteszi a következő kérdést is: „Lehetséges,

hogy a krónikus fordított polaritás a test utolsó próbálkozása,

hogy figyelmeztessen, nyugodtabb helyzetet kellene kialakítanunk, mielőtt

egy kórházi ágy vagy egy otthoni ágynyugalom kényszerít erre? "

Fontos elmagyarázni a gyereknek azt az energetikai folyamatot,

amiért ilyen „kiégettnek" érzi magát, és például az „energia feltöltés"

gyakorlatot (lásd 8. fejezet) megcsinálni vele. Mivel a krónikus fordított

polaritást nem könnyű felismerni, érdemes szakmai támogatást keresni.

Terápiás tapasztalatok és a szülők utalásai alapján meg lehetett állapítani,

hogy az indigó gyerekek a következő „betegségekre" vagy beteges

állapotokra hajlamosak:

• Krónikus fordított polaritás (CRP - Chronic Reversed Polarity).

• Torok- és fülproblémák, gyakori megfázás és influenza.

• Allergiák.

• Lelki kimerültség.

• ADS és ADSH (teszttel kimutatott).

• Asztma és bronchitis.

• Depresszió.

• Krónikus fájdalmak különböző helyeken.

• Krónikus fáradtság és a terhelhetőség hiánya.

• Gyakori fejfájás.

Az indigó gyerekek a legtágabb értelemben véve normál egészségi állapottal

és vitalitással rendelkeznek. Előfordulhat, hogy magas energiájuk

miatt másképp élik meg és fejezik ki a betegségeket. Véleményem

szerint az influenzát és a megfázásos állapotokat arra használják,

hogy újra összhangba kerüljenek önmagukkal és organikusan, pszichésen

kipihenjék magukat.

Az indigó gyerekeknek általában nagyon kevés alvásra van szükségük,

többnyire épp csak annyira, hogy a fizikai test kipihenhesse magát.

Ami megterhelheti és megbetegítheti, az az érzés, hogy ő más,

vagy ha nem fogadják el. Az indigó gyerek másképp érzékeli az életet,

és ez az érzékelés nem könnyíti meg a dolgát. Tulajdonképpen mindent

másképp lát, mint mi. Mi ezt érzékelési zavarnak hívjuk, mert nem fe-,

lel meg a mi látásmódunknak. Általában nem is érti meg. Ha nem foglalkozunk

a gyerekkel és érzékeléseivel, akkor zavartnak érezhetjük.

Rákényszerítjük a gyerekre viselkedésünkkel ezt a zavart. Sajnos állandóan

nyomást gyakorolunk a gyerekre, és ez egész fejlődésére kihatással

van.

Mi is tulajdonképpen az érzékelés? Az érzékelés egy aktív folyamat,

az egyes embernek és a környezetének kölcsönös egymásrahatásában,

amellyel információkat és jelentéseket hozunk létre. Az érzékelés

a látás, hallás, ízlelés, szaglás és tapintás érzékein keresztül jön létre.

Ha ezek az érzékek nem optimálisan működnek együtt (ahogy mi

azt „normálisnak" ismerjük és tartjuk), akkor az ember és környezete

közötti interakció sérül. A következmények megmutatkoznak a szociális

viselkedésben, a tanulási zavarokban, az oda nem illő mozgásviselkedésben

és fizikai hajlamokban vagy betegségekben.

Azt mondják, hogy bizonyos indigó gyerekek érzékelése zavart, de

vajon valóban az? Nem inkább arról van szó, hogy az új gyerekek fejlettebbek,

mint mi, hogy érzékelésük nem olyan korlátozott, mint a

miénk? Könnyedén mozognak a különböző energetikai szinteken, és

jobban, gyorsabban érzékelnek egységes szellemi elveket, mint mi.

Ha mindig csak elutasítjuk, „őrült"-nek bélyegezzük és kigúnyoljuk

őket, akkor visszahúzódnak csigaházukba. Hosszú távon pedig megbetegszenek.

Érdekes, hogy a színtan az „érzékeléssel" köti össze az indigó színt.

Az indigó szín. amelyet a harmadik szemhez rendelnek, azt is jelenti,

hogy a belső szem kinyitásával a dolgokat más, spirituálisabb szemszögből

láthatjuk. Ez az a látásmód, amelyet az indigó gyerekek születésükkor

magukkal hoznak. Számukra minden egy, teljesnek tapasztalják

meg önmagukat, úgy ahogy vannak, isteni lényeknek, és sokszor

nem értik azt a szokásunkat, hogy a dolgokat egymástól különállóként

szemléljük. Ha folyamatosan elválasztjuk őket legbensőbb lényük

magjától nyafogásunkkal, ítéleteinkkel, helyreigazításunkkal, büntetésekkel,

és azzal, hogy nem ismerjük el őket, akkor megbetegszenek.

Ekkor testileg, érzelmileg vagy lelkileg szenvednek. Az a feladatunk,

ösztönözzük őket, hogy ezt a teljes látásmódot és a velük született érzékelési

módot ápolják és továbbfejlesszék.

Ha a gyerekek tudják, hogy elutasításra találnak, akkor ezer és egy

kifogást sorolnak fel, hogy kitérjenek ennek az útjából, olyanokat

mint: „Anyu, annyira fáj a hasam", „Nem tudok megmozdulni, annyira

fáj a térdem." Vagy „Annyira fáj a fejem", „Nagyon fáj a hasam,

tényleg nem tudok iskolába menni (vagy bárhová...)." Kitalálnak valamilyen

fájdalmat - amelyet azután éreznek is fizikailag - azért, hogy

elkerüljék az elutasított helyzetet.

Mi sajnos, véleményem szerint, túl kevéssé figyelünk oda az „alacsonyabb"

testek (fizikai, érzelmi, mentái- és étertest) egymásrahatására,

többnyire alulbecsüljük tudatlanságunkból fakadóan ezeknek a

testeknek a finomenergetikai összefüggéseit. Ha állandóan rosszul érzi

magát egy gyerek, úgy érzi elutasítják, nem ismerik el vagy nem

szeretik, akkor zavarokat produkál a különböző testjeiben. Ezek a zavarok

végül betegség formájában kifejeződésre jutnak a legdurvább,

vagyis a fizikai testben. A betegség a test figyelmeztető kiáltása, hogy

valami nincs rendben. Már sokkal korábban észre lehet venni a gyerek

viselkedésében más jeleket, amelyek erre utalnak. Ilyen helyzetben

fontos a gyerek terápiás vagy orvosi ellátása. Ezt nem lehet kémiai

gyógyszerekkel pótolni. A gyereknek szüksége van egy személyre, aki

fenntartás nélkül meghallgatja, komolyan veszi; egy olyan személyre,

aki magasabb perspektívából látva vezetni tudja őt. Az indigó gyerek

számára fontos, hogy a lelkét szívesen lássák az életében, ahhoz, hogy

tartva vele a kapcsolatot, élhessen. Ha ez megtörténik, akkor könnyebben

alakíthatja és valósíthatja meg az életét. Sok betegséget és kellemetlen

állapotot el lehetne kerülni így.

4.2. Táplálkozás

Az új gyerekek egészen újfajta étkezési szokásokkal rendelkeznek, és

néhányan közülük állandóan kifogásolnak valamit az étellel kapcsolatban.

Sok minden nem ízlik nekik, és kín számukra a rendszeres étkezés.

Ily módon a hűtőszekrény sok családban olyan, mint egy önkiszolgáló

bolt. Úgy tűnik, egyik fő táplálékuk a joghurt lett. Sok jel utal rá,

hogy a szülőknek meg kell szabadulniuk a régi mintáktól a táplálkozás

terén. A gyerek maga akarja meghatározni, hogy mit és mikor eszik.

Ráadásul azt is ő akarja meghatározni, hogyan eszik. Ez nem könnyű,

ha azt szeretnénk, hogy az egész család együtt egyen a frissen megterített

asztalnál. Legjobb, ha hagyjuk, hogy a gyerek kiválassza, mit

szeretne enni, végszükség esetén minden nap ugyanazt. Ezzel elkerülhetjük

az előre látható stresszt, ő pedig megtanulja intuitívan érezni,

hogy mire van szüksége a testének és érezni fogja a táplálékokat is.

Adhatunk táplálékkiegészítőket is, hogy minden szükséges tápanyagot

biztosítsunk.

Azoknak a gyerekeknek, akik hiperaktivitás vagy ADS miatt

Ritalint kapnak, többnyire egyáltalán nincs étvágyuk, totálisan sztrájkolnak,

és nem akarnak enni. A gyerek csak estére éhezik meg, amikor

a Ritalin hatása enyhül és már minden családtag rég túl van a vacsorán:

ilyenkor általában „farkaséhes". Fontos, hogy a szülők megértsék,-

ekkor valóban táplálékra van szüksége. A gyógyszerről köztudott,

hogy gátlóan hat az étvágyra. Ezért napközben arra kényszeríteni a

gyereket, hogy egyen, ebben az esetben helytelen lenne.

Ha egy indigó gyerek önmaga középpontjában van, akkor tudja,-.

hogy mi tesz jót neki. Szeretik maguk kiválasztani a táplálékukat és

már két vagy hároméves koruktól hihetetlen pontosan meg tudják

mondani, hogyan kérik az ételt. Ha például egy bizonyos sárga tányéron

tálaljuk, mégpedig pontosan öt miliméteres darabkákra vágva, a

szószt a szélére és nem a közepére téve, akkor ... megeszi az indigó király

(vagy királylány) az egészet. De Isten őrizz, hogy másképp csináljuk,

nem a megfelelő méretűre vágjuk, vagy hozzákeverjük a szószt az|

ételhez, akkor kitör a felkelés! Bizonyos körülmények között ezzel

még finoman is írtuk le a helyzetet, mert ami ilyenkor történik az néha

inkább egy közepes katasztrófához hasonlít, például repül a tányér,

akár a szülő fejének.

Az indigó gyerek szereti meghatározni a helyét az asztalnál, és azt

is, hogy ki ülhet mellé. Egyik legfontosabb témája, hogy a család teljesen

elfogadott tagja szeretne lenni. Többnyire azzal lehet rábeszélni,

üljön az asztalhoz, hogy a családdal együtt élvezze az étkezést. Előfordulhat

azonban, hogy az asztalnál nincs étvágya, de egy fél óra múlva

panaszosán közli, milyen éhes, és hogy pontosan mit akar enni. Ilyenkor

azt szeretné, ha azonnal kiszolgálnák.

Az indigó gyerekek egyrészt nagyon érzékenyek a táplálékra. Másrészt

sokszor egyoldalúan esznek, anélkül, hogy ennek káros következményei

lennének. Ahogy korábban már említettem, időközben

megállapították, hogy ezeknek az új gyerekeknek már más a mája,

mint a miénk, ami az elmúlt évek újfajta táplálékaira kialakult evolúciós

alkalmazkodásnak tűnik. Ez az új máj „arra alakult ki, hogy junk