Mágikus utazásunkat 25 000 évvel ezelõtt kezdjük meg Európában. Ez az az idõ, amikor az emberiség kialakította saját istenségeit.

Legfontosabb két istenünk a Vadászat Istene és a Termékenység Istene volt. A vadászat volt elõdeink elsõdleges megélhetési forrása az õsidõkben. A legtöbb állat, amire akkor vadásztak, szarvat hordott, amelybõl arra következtettek, hogy a Vadászat Istene az agancsos isten. Vagyis a Szarvas Isten.

A másik legfontosabb történés a szaporodás volt, amelyet számukra megmagyarázhatatlan erõk irányítottak. Igy a Termékenység Isten erejének tulajdonították azt.

Ez a két istenség a Vadászat és a Termékenység Istenei voltak a legfontosabbak a korai emberiség számára.

 A vadászat megkezdése elõtt, az õsemberek megpróbálták eljátszani azt. A barlangokba életnagyságú bölényeket, vagy éppen olyan állatot festettek amelynek a vadászarára indultak.

Az emberek egy csoportja vadászati színeket kent magára, agancsot erõsítettek a fejükre, majd magukhoz vették a fegyvereiket. Ezután megkezdõdött a rituálé, melynek során a falra rajzolt állatok sebezhetõ pontjait próbálták meg eltalálni. Úgy gondolták, hogy ezzel a szertartással az állatok lelkét már legyõzték, s az igazi vadászatra már csak a testükkel kell megbirkózni. A szertartás végén örömtüzeket gyújtottak, majd másnap elindultak az igazi vadászatra. Bízva abban, hogy számukra ez csak is sikerrel zárulhat.

A Vadászat Istenével szemben viszont nagyobb jelentõséget tulajdonítottak a Termékenység Istenének, amely nem csak ez emberiség fennmaradását, szaporodását jelentette számukra, hanem a föld, s az állatok termékenységét is.

A Termékenység Istenének ábrázolásakor az arc, a karok, a lábak ábrázolása másodlagos jelentõséggel bírt. A lényeg a termékenység kifejezése volt. Ábrázolásukat tekintve ember formájúnak képzelték el õket. Termetük és arcuk is egyre emberibb képet öltött. A természet fontossága azonban abban is jól látható, hogy az istenek fejét levelekkel körülrajzolva alkották meg.

Az emberiség fejlõdése során egyre nagyobb szerephez jutott a papság. Azok a nõk és férfiak akik különösen aktívan vettek részt, azokban a szertartásokban, amelyekben az istenekhez szóltak, elkülönített csoportokat alakítottak. A különbözõ földrajzi területeken különbözõ neveket adtak nekik, de lényegében ugyanazokat az elveket vallották, ugyanazon az alapokon tevékenykedtek.

A fejlõdés mértéke azonban más, és más volt. A legnagyobb ütemben Európában fejlõdtek, ahol még ma is megtaláljuk az eredeti õsi formáját. Azt amit ma MÁGIÁnak hívnak.

A korai Angliában ezen csoportok vezetõit Wicca-nak hívták. Ez az õsi angol terminológia szerint a Bölcsek Bölcsét jelöli. E Bölcsek elõzetes véleményének meghallgatása nélkül az uralkodó egy fontos kérdésben sem döntött. A Bölcsek Bölcsének valójában mûveltnek és a tudományokban járatos embereknek kellett lenniük. Õk voltak a helyi orvosok, bírák, mágusok. Õsmagyar vonatkozásban õk voltak a Sámánok, a Táltosok.

A kereszténység erõsödése fokozatosan szorította háttérbe ezeket a csoportokat. Ezek az emberek sokáig nem hajlottak a kereszténység felvételére, mert számukra idegen volt ez az ismeretlen ember által alkotott vallás.

Hosszú évszázadoknak kellett eltelnie ahhoz, hogy a régi vallások helyére az új vallás betörjön. Idõszámításunk után 1000 körül az európai országok nagy része, még mindig csak fele pogány, fele keresztény volt. A nagyvárosokban tört magának utat elõször a kereszténység. Ezek a telepesek már maguk a város nevében is keresztényekké váltak. A falvak emberének megtérítése azonban hosszú idõbe telt. Az emberek többsége pogány maradt. A pogány szó jelentése: a latin pagoni szóból ered, amely a puszták emberét jelenti. Késõbb a keresztények ezt a jelentést használták fel, fordították rosszul, s mindenkit aki nem volt keresztény, pogánynak, vagyis anti-kereszténynek tekintettek. Ha valakire azt mondták, hogy pogány, az egyet jelentett azzal a ténnyel, hogy városon kívül lakó személyrõl van szó. Amely magában foglalta azt is, hogy nem keresztény. Az egyszerû nép nem akarta megtagadni évezredes isteneit. A térítés azonban egyre durvább eszközökkel folyt. Ez az emberekbõl félelmet, megalkuvást váltott ki. A testi fenyítés eszközein kívül a lelki ráhatás is nagyon erõs volt. A régi szokásokat is megpróbálták megsemmisíteni. Ilyen szokás volt, mikor a falu emberei kivonultak a földekre és énekelve, táncolva körüljárták a megmûvelendõ részeket. Miközben táncoltak, magasra ugráltak, mert azt hitték, hogy ezzel megmutatják az isteneknek, hogy milyen magasra növesszék a gabonáikat. Az egyház azonban megpróbálta megszabadítani az embereket, ha másképp nem ment erõszakos úton, ezektõl a szokásaiktól. Azt mondták, hogy ezekkel a rituálékkal megrontják a termést, márpedig a rontás mindig az ördög mûve, aki az embert is megrontotta...

Ezekben az idõkben a háztartások nélkülözhetetlen eszköze volt az üst. Az egyház azonban azt tartotta, hogy azoktól akiknél ilyen üst van, gyermek megfõzéséhez használják fel. Miközben fõzték a gyermekeket, közben ördögi hangokat hallatnak és ördögi fûszereket vegyítenek, mint például: kígyó nyelvet, ördög gyökeret, kígyó szakállt, vagy macska bajuszát. Természetesen szó sem volt gyermekek fõzésérõl... Valamint amiket a vízbe szórtak, nem voltak mások mint a népi hagyományok szerinti gyógyfüvek... Ma is a legtöbb növénynek a régi hagyományok által használt nevét ismerik az emberek. El lehet képzelni, hogy az inkvizítor mennyi minden rosszindulatot tudott belemagyarázni némely növény nevébe. Például: ördög cérna, békabogyó, békalencse, békaszittyó, májvirág, macskagyökér, kígyógyökér... stb.

A kereszténység terjedése ellenére azonban még a mai idõk is bizonyítják, hogy nem tudták teljesen kiirtani az õsi hagyományokat, -még erõszakkal sem. Generációról -generációra szálltak. Az egyház elvesztve türelmét, minden eddigi hagyományról szóló könyvet máglyára dobatott. Egyetlen céljuk volt, a kereszténység kizárólagos vallásként való elismertetése.

Gergely pápa rendeletben parancsolta meg, hogy a régi bálványokat jelképezõ ereklyéket, szobrokat semmisítsék meg. Új templomok épültek a régiek helyén, és mivel a régieket lerombolták, a lakosság az új templomokba kényszerült. A katolikus egyház pedig egyre keményebb módszerekkel üldözte a pogányokat. Mivel a pogányok istenei gyakran agancsos istenek voltak, ezt a keresztények ördögnek titulálták.

Ennek ellenére a régi vallás követõi nem hittek az ördögökben. Az ördög maga csak a keresztények kitalációja volt. A Bibliában nem ez a fajta ördög található. Az eredeti õsi testamentum s Sátánról beszél, amely szükséges ellenfélként jelenik meg, a jó istenekkel szemben.

Ugyanúgy ahogy a vallás a sátánizmus is magától terjedt a középkorban. A középkori átlagemberek hittek az istenben, de amikor rádöbbentek arra, hogy nem csak nem jelent számukara semmit, de korlátozta is õket a mindennapi életükben, elfordultak tõle. A korlátozásra jó példa, hogy a szexuális életük is korlátok közé szorult. Még a házaspárok között is. Elvárták tõlük, hogy ne az örömszerzés miatt szeretkezzenek, csupán a fajfenntartás végett. A megengedett napok szerda, péntek és vasárnap volt. De még ezeken a napokon is tilos volt negyven nappal karácsony, illetve ugyanennyi idõvel húsvét elött. Három nappal az áldozás elött, valamint fogamzás után egészen a születést követõ negyven napig. Végül is szt mondhatjuk, hogy körülbelül két hónap meghatározott napjain élhettek szexuális életet a hívõ keresztények.

Ilyen és más hasonló nevetséges szabályozások miatt, az emberek egyre inkább elfordultak a kereszténység vallástól. A sátánizmust és a boszorkányságot ugyanolyan lázadásnak tekintette a kereszténység. A sátánizmus volt lényegében az elsõ lázadás a kereszténység ellen.